ALAPÍTVÁNY MŰKÖDÉSE

Teendők az alapítvány bírósági bejegyzését követően

Alapítványok esetében a gazdasági társaságokkal kapcsolatos egyablakos ügyintézés nem alkalmazható, így az alapítvány bírósági bejegyzését követően az APEH-től adószám igénylése, illetve a KSH-tól statisztikai számjel igénylése külön eljárásban kezdeményezendő.

Az alapítvány kezelő szerve, a kuratórium

Az alapítvány képviseletét a kezelő szerv látja, amelyet az alapító hoz létre vagy jelöli (kuratórium). A kezelő szervben az alapító nem gyakorolhat meghatározó befolyást. Az alapítvány kezelő szervének alapító okiratban történő létrehozása esetén meg kell határozni annak összetételét, illetve a képviseletre jogosult személyt, vagy személyeket, az utóbbi esetben a képviselet módját is.
Az alapítót megillető jogok gyakolására – akár feltételhez kötötten – az alapító más személyt is kijelölhet.

Az alapítvány vagyona, gazdálkodása

Az alapítvány vagyonának nyílt alapítvány alapítása esetén elegendő annak megfelelnie, hogy az elegendő legyen a tevékenysége megkezdéséhez. Az alapítvány vagyonával önállóan gazdálkodik.

Az alapítvány módosítása

Az alapító az alapítvány nevének, céljának és vagyonának sértetlenül hagyása esetén az alapító okiratot módosíthatja a nyilvántartásba vételre irányadó szabályok alkalmazása mellett. Az alapítvány vagyonával önállóan gazdálkodik.

Alapítványok felügyelete

Az alapítványok, mint társadalmi szervezetek működése felett az ügyészség gyakorol törvényességi felügyeletet. A törvényességi felügyelet keretében az ügyészség különböző intézkedéseket tehet.

Alapítványok számvitele

Az alapítványokra is irányadó a társadalmi szervezetekre irányadó szabályok, így számvitelükre speciális szabályok irányadók.


Alapítvány létrehozása